Lesz forrás a KRESZ-park kialakítására

2019.09.26. – magazinlapok.hu

A Fővárosi Közgyűlés mai döntése alapján Kispest 100 millió forintot nyert a 2018. évi Tér_Köz Városrehabilitációs pályázaton. Ebből a KöKi melletti egykori KRESZ-park területe újulhat majd meg – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől a mai közgyűlési szavazás után.

Gajda Péter polgármester a pozitív döntés hátteréről elmondta azt is, hogy az eredeti előterjesztésben Kispest nem kapott volna támogatást, ám a közgyűlés megemelte 500 millió forinttal a támogatási összeget, így jutott a kispesti projektre is.

Kispest három pályázatot nyújtott be a 2018. évi Tér_Köz Városrehabilitációs felhívásra, amelyből a mai közgyűlési döntés alapján a Vak Bottyán utcai garázssor – Kosárfonó utca – Teleki utca – Eötvös utca által határolt területen lévő a KRESZ-park kialakítását támogatja a Fővárosi Önkormányzat 100 millió forinttal – válaszolta kérdésünkre Vadon Etelka, aki évek óta gondozza az önkormányzat különböző pályázatait, így ennek a tervnek is a gazdája. Mint Vadon Etelka elmondta, a pályázatra készült koncepciótervek még 2016-ban készültek közösségi tervezéssel, az ott élők bevonásával. Most az lesz a feladat, hogy az önkormányzat megvizsgálja, ebből a támogatási összegből és a kötelező önerőből (53 millió forint) a park mely elemei újulhatnak, illetve a korábbi tervekből milyen elemek valósulhatnak meg.

A fővárosi előterjesztésből kiderült az is, hogy a pályázatok beadásának határideje 2018. július 4-e volt, 17 kerületi önkormányzat összesen 26 projekttel pályázott. A projektek támogatására a kiírás szerint Budapest Főváros Önkormányzata 2018. évi költségvetésében 2 milliárd forint állt rendelkezésre, ezt „toldotta” meg a közgyűlés.