Üzenet a jövőnek – alapkőletétel az Újhegyi sétányon

2015. 11. 27. – kobanya.info

 

A kerület jelenlegi legnagyobb beruházása a TÉR_KÖZ projekt keretében, fővárosi támogatással zajlik. A Kőbányai Önkormányzat önrészével együtt mintegy 712 millió forintból újul meg Budapest egyik legnagyobb lakótelepének főutcája és újulnak meg közösségi terei. Kovács Róbert polgármester és Szabó László, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 2015. november 26-án helyezték el az alapkövet az Újhegyi sétányon, ünnepélyes ceremónia keretében a projektben közreműködők és az érdeklődő helyiek közönsége előtt. 

Kovács Róbert az eseményen elmondta, hogy száz évvel ezelőtt szőlőtőkéket találnánk ott, ahol 40 éve 25.000 embernek otthont adó lakótelep épült. Ami akkor korszerű volt, ma már nem az. A tervezők nem gondoltak arra sem, hogy egyszer megöregszenek az ide költöző fiatalok és a lépcsők gátolni fogják a közlekedésüket. Az új sétány tervezésénél éppen ezért kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az akadálymentes legyen, és a mozgásukban korlátozottak is problémák nélkül érhessék el úti céljukat. A polgármester szólt arról, hogy négy évtizeddel ezelőtt a városrészben nem alakítottak ki közösségi tereket sem, amit most orvosolnak: korszerű közösségi házat építenek, kibővítik az újhegyi könyvtár épületét, lesznek új parkok és játszóterek. Beszéde végén megköszönte mindazok munkáját, akik részt vesznek a sétány megújításában. Megköszönte az itt élő emberek türelmét is, valamint reményét fejezte ki, hogy az átmeneti időszak bosszúságait és nehézségeit feledteti majd az új és szép Újhegyi sétány.

 

A köszöntő után a jövőnek, azaz a majdani kőbányaiaknak üzent a kerület. Egy időkapszulába kerületi újságok, forgalomban lévő pénzérmék, és egy olyan pendrive került, amelyen az Újhegyi sétány megújításával kapcsolatos videók, tervdokumentációk, és Kovács Róbert leendő polgármesternek szóló videó-üzenete kapott helyet. A jelennel megtöltött időkapszulát a polgármester és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója közösen helyezte, majd építette bele az újjáépülő sétány alapjába.

 

A Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett, a közösségi terek fejlesztésére, a közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására kiírt pályázaton a Kőbányai Önkormányzat 516 865 000 Ft támogatást nyert el. A támogatáshoz az kerületi önkormányzat mintegy 200 millió forint önerőt tett hozzá.

A megújítás során akadálymentesítik a sétány jelentős részét, létrehozzák az idősebbek találkozó helyét. Külön játszóteret alakítanak ki a 3-6 éveseknek, a 6-12 éveseknek. A felnőtteknek lehetőségük lesz kültéri fitnesz eszközök használatára is. Megújul és kibővül az Újhegyi Közösségi Ház, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókja, valamint multifunkciós piacteret építenek. Új parkokat, zöldfelületeket alakítanak ki. Az építkezés során 40, zömében öreg, beteg fát szükséges kivágni, helyettük 160 új, egészségeset ültetnek. A nyári melegben nem csak szépsége, hanem hűsítő hatása miatt is kedveltté válhat az épülő szökőkút, a párásító és a csobogó.

Az eseményről készült képgaléria az újhegyi Facebook oldalon érhető el EZEN a linken, míg a PocketTV által készített videó-felvétel a cikk alatt, valamint a képre kattintva tekinthető meg.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Kőbánya.hu, Kovács Róbert Facebook oldala, Pro-koord, Kőbánya.info

 

Az eredeti cikk az alábbi linken elérhető:

http://www.kobanya.info/index.php/kozelet/item/11888-%C3%BCzenet-a-j%C3%B6v%C5%91nek-alapk%C5%91let%C3%A9tel-az-%C3%BAjhegyi-s%C3%A9t%C3%A1nyon