Zajlik az Újhegyi sétány felújítása

2015. 11. 17. – kobanya.info

 

Zajlik a kerület jelenlegi legnagyobb fejlesztése, az Újhegyi sétány átalakítása: a beruházás révén mostanra alig maradt valami a 40 éves Újhegyi sétány rossz állapotban lévő épületeiből, járdáiból és lépcsőiből. Az önkormányzat tervei alapján a kivitelezők az itt élők igényei szerint alakítják át a köztereket.

A kerület vezetői, valamint a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. és a kivitelező Everling Kft. munkatársai bejárást tartottak az Újhegyi sétányon november 11-én. A munkálatokat Kovács Róbert polgármester, dr. Pap Sándor, Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, valamint dr. György István kormánymegbízott is megtekintette.

Kovács Róbert polgármester a látottak kapcsán a következőket nyilatkozta a Kőbánya.hu portálnak: „Ha ki kell emelnem valamit, akkor a legkomolyabb eredmény az akadálymentesítés. A korábbinál lényegesen könnyebb lesz majd a közlekedés, nem beszélve persze a vadonatúj közösségi házról, ami nagyon nagy változást jelent majd az eddigi meglehetősen szerény körülményekhez képest. Lesz új ügyfélszolgálat, ide költözik a közterület felügyelet, kibővül a könyvtár. A sétány 40 éves növényzete is teljesen megújul, 40 fát vágunk ki, de helyébe 160 új kerül.” A polgármester köszönetet mondott az itt élők türelméért.

Dr. György István kormánymegbízott a beruházásról a Facebook oldalán osztotta meg gondolatait: “Örülök, hogy a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázatán elnyert mintegy 500 millió forintos támogatásnak és kőbányai városvezetés munkájának köszönhetően hatalmas fejlesztés valósulhat meg az Újhegyi lakótelep központjában. Még főpolgármester-helyettesként magam is részt vettem a Fővárosi Önkormányzat pályázatának kialakításában. Elismerés illeti Kovács Róbert polgármester urat, a képviselő-testületet és mindenkit, aki részt vesz a felújítás érdekében végzett munkában. Tudjuk, hogy az itt élők számára sok kellemetlenséggel jár az építkezés, de higgyék el, hogy a végeredmény – várhatóan 8 hét múlva – kárpótolja majd őket.

A bejárásról a PocketTV videó-felvételt is készített, amely a cikk alatt, vagy a képre kattintva tekinthető meg.

A változásokat sokan nem élik meg könnyen, főleg a felbontott utak, a por és a zaj miatt. Az Újhegyi sétány felújításában részt vevők ezért mindent megtesznek, hogy a környéken lakó emberek, és az intézmények dolgozói tájékoztatást kapjanak az őket érintő eseményekről. A kerületi újságok, az internetes felületek, valamint a házakban és az építkezés mentén kihelyezett tájékoztató táblák és plakátok segítségével folyamatosan közzéteszik a fontos információkat.

 

A felújítás legfrissebb hírei

A Újhegyi sétány felújításával kapcsolatos legfrissebb hírek szerint a munkálatok következő fázisaként megkezdődik az üzletek előtti járdaszakasz felbontása. A kivitelező cégnek szerződéses kötelessége, hogy a munkálatokat oly módon végezze, hogy az üzletek a felújítás ideje alatt is nyitva tarthassanak, az oda való bejutás valamilyen módon mindig biztosított legyen. Ezért a bejáratok előtti részen ideiglenes térkövek, esetleg padlók lesznek. Ez az állapot várhatóan a projekt befejezéséig fog tartani.

A kivitelező ígéretet tett arra, hogy a sétány világítását megoldja, azaz a gyalogos forgalom útvonalán lámpákat fog felszerelni. Ez nem lesz olyan minőségű, mint a közterületi világítás, de a jelenlegi állapotnál jobb lesz a helyzet. A kivitelező azt is megígérte, hogy kiszélesíti a sétány – jelenlegi egyetlen – átjárójától a gyógyszertár felé vezető kijelölt ideiglenes gyalogos ösvényt.

Kiderült, hogy a Bányató utcában lévő buszmegálló felépítményét, vagyis a beállót leszerelik, ugyanakkor a buszmegálló a helyén marad még egy ideig. A változás a menetrendet nem érinti: a buszok továbbra is a megszokott módon és gyakorisággal fognak közlekedni. Amikor az építési fázis már abba a szakaszba ér, hogy a buszmegálló forgalma azt gátolja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakemberei a buszmegállót kb. 50 méterrel távolabb, az Éltes Mátyás Iskola elé fogják áthelyezni. Erről a BKK megfelelő módon tájékoztatni fogja az utasokat.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

 

 

 

 

Forrás: Pro-koord, Kőbánya.hu, Dr. György István Facebook oldala

Az eredeti cikk az alábbi linken elérhető:

http://www.kobanya.info/index.php/kozelet/item/11864-zajlik-az-%C3%BAjhegyi-s%C3%A9t%C3%A1ny-fel%C3%BAj%C3%ADt%C3%A1sa