Átadtuk Rákosmente új csúszdaparkját – hétvégén birtokba vehették a kerületiek a gyermekparadicsomot

2020.08.03 – rakosmente.hu

Augusztus 1-jén, a délelőtti órákban hamar benépesült a Bakancsos utcai Nyúldomb (a Vigyázó Sándor Művelődési Központ mögötti zöld terület), ahol Horváth Tamás polgármester átadta a gyermekeknek Rákosmente új csúszdaparkját és helytörténeti sétaútját.

A projekt megvalósítását és hivatalos átadását a koronavírus okozta pandémiás helyzet megnehezítette, de hétvégén végre birtokba vehették a gyermekek Rákosmente legújabb óriási játszóterét, a csúszdaparkot és a helytörténeti sétautat.

A városvezetés már régóta szerette volna hasznosítani a Vigyázó Sándor Művelődési Központ mögötti területet, mely kerületünk fontos városközponti elhelyezkedésű zöldfelülete, hangsúlyozta a polgármester. A projekt a Budapest Főváros Városrehabilitációs Keretből a 2018. évi TÉR-KÖZ pályázaton nyert támogatás felhasználásával valósult meg. A beruházás célkitűzése volt a zöldfelület élettel való megtöltése, figyelemmel a terület helytörténeti vonatkozásaira, hangzott el. A Pesti út – Bakancsos utca – Gyökér utca által körül határolt területen elhelyezkedő csúszdaparkon belül információs pontok és ismeretterjesztő táblákkal ellátott helytörténeti sétaút, footgolf pálya, szabadtéri rekreációs elemek, játszóvárakból kiinduló 10 csúszda (kicsiknek és nagyobbaknak), felújított színpad és különböző hangulatos játszóhelyek várják úgy a kerületi, mint a környező települések családjait. Köszönet illeti mindezért a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzatot, amely 155 millió forint vissza nem térítendő támogatással tette lehetővé a projekt megvalósítását, hangsúlyozta a polgármester.  Rákosmente Önkormányzata további 100 millió forinttal járult hozzá a megvalósításhoz, így jöhetett létre ez a fantasztikus gyermekparadicsom. Horváth Tamás továbbá köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a park kialakításában, fejlesztésében. Hozzátette, a jövőben nem számíthatunk ilyen TÉR-KÖZ pályázatokra, mivel a jelenlegi fővárosi vezetés megszüntette ezt a programot. Rákosmente Önkormányzata a jövőben saját erőből kívánja megújítani a kerületi parkokat, zöldfelületeket. „Kívánom mindenkinek, hogy jó szívvel vegyék birtokba a rákosmenti csúszdaparkot és helytörténeti sétautat, azt kérve, vigyázzanak rá, hogy még nagyon sokáig maradjon meg ilyen szép állapotában” – zárta ünnepi megnyitó beszédét a polgármester.

Az átadó ünnepségen jelen voltak Dunai Mónika országgyűlési képviselő, dr. Füzesi Péter alpolgármester, valamint Petrőczy Dániel és Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselők.

A folytatásban – ki ne ismerné a történetet, melyben a fedél nélkül maradt állatok elindulnak szerencsét próbálni – a színpadon a Magyar Népmese Színház előadásában A brémai muzsikusok című produkciónak tapsoltak a fűben helyet foglaló gyermekek. A nap folyamán még fellépett a Bogár Muzsika zenekar, a Csodamalom Bábszínház, valamint a Búgócsiga Zenede. A parkban felállított sátrakban kora délutánig kalligráfiával, a díszes írás művészetével ismerkedhettek a gyerekek, de igen népszerű volt a csillámtetoválás, a fotókabin és a Bazsarózsa népi játszóháza.

Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt lakosságot, hogy a Rákosmenti csúszdapark és helytörténeti sétaút tavasszal és nyáron 8 órától napnyugtáig, de legfeljebb 20 óráig, ősszel és télen 8 órától napnyugtáig látogatható.

Az eredeti bejegyzés itt olvasható:
http://www.rakosmente.hu/Hirek/Hir.aspx?NewsId=791af894-c470-4eb5-855f-5b327bc8db9c&PrevUrl=/Hirek.aspx