2018.12.16. -hegyvidekujsag.hu
A Hegyvidéki Kulturális Szalonban állították ki azokat a terveket, amiket a közösségi terek fejlesztésére kiírt fővárosi TÉR_KÖZ pályázatra nyújtottak be az idén a kerületi önkormányzatok. A XII. kerületből a Tállya utcai játszótér és park fejlesztésének koncepciója szerepel a tárlaton.
„A TÉR_KÖZ pályázat olyan, mint a mesebeli kőleves: mindenki hozzátesz, belead valamit. Van, aki újszerű ötletével, tapasztalatával, kétkezi munkájával, más pedig a forrás biztosításával járul hozzá a sikerhez. Az eredmény szerethető: nem véletlen, hogy az első pályázati kört újabbak követték, és sokan járjuk már úgy a várost, hogy egy alulhasznosított, vagy funkcióját vesztett területben nem a pusztulást, hanem a lehetőséget látjuk” – fogalmazott Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes az idei pályázati terveket bemutató kiállítás megnyitóján.
A politikus hozzátette, hogy 2013 óta 90 pályázatot támogattak összesen 14 milliárd forinttal, amit a kerületek legalább ugyanennyi önrésszel egészítettek ki. A XII. kerületben eddig a Városháza tér és az új Hegyvidéki Kulturális Szalon készült el a támogatott projektek közül.
Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester elmondta, hogy az I.-ről hivatalosan 1930-ban leválasztott XII. kerületben nem alakult ki igazi városmag, de kisebb központ igen: a Királyhágó tér környékén, valamint az ezredforduló táján az egykori MOM helyén. Ezek közt jött létre új alközpontként a Városháza tér, amely valódi közösségi térként funkcionál: termelői piac, adventi vásár, családi rendezvények helyszíne, valamint ősz óta a Hegyvidéki Kulturális Szalon új épülete is közösségi programoknak ad otthont.
„Közművelődési feladatot látunk el, a hegyvidékiek kulturálódását, értékes időtöltését szolgálva. Tudományos-ismeretterjesztő előadásokat, kulturális programokat szervezünk, valamint sok-sok klubfoglalkozásnak, civilköri találkozónak biztosítunk helyszínt” – mutatta be a 2011 óta működő Hegyvidéki Kulturális Szalont Menyhárt Éva igazgató.
Az idei TÉR_KÖZ pályázatra beadott tervek kiállításán a Tállya utcai játszótér és park fejlesztése szerepel a XII. kerületből. A nagyszabású projekt támogatására a főváros 100 millió forintot ítélt meg, ezt az összeget a tervek szerint 128 millió forinttal egészíti ki a Hegyvidéki Önkormányzat.
A közel négyezer négyzetméteres terület átalakításának koncepciója a növényzet frissítésén túl magában foglalja a közterek, sétányok megújítását, a közvilágítás bővítését, térfigyelő kamerák felszerelését, valamint a vezeték nélküli internetezéshez szükséges eszközök telepítését. A játszótér is átépülne, kültéri fitneszeszközök állnának a felnőttek rendelkezésére, továbbá a domborzati adottságokat kihasználva kilátópont is létesülhet a pihenőhelyen. Egy illemhely kialakítása és a parkolási körülmények rendezése ugyancsak része a fejlesztési programnak.
Az eredeti bejegyzés itt olvasható:
https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2018-december/ter-koz-mesebeli-koleves