Folytatódhat az Európa Belvárosa Program

2016. 06. 28. – europabelvarosa.hu

 

Józsefváros képviselő-testülete legutóbbi ülésén döntött arról, hogy elindul a Fővárosi Önkormányzat által, szeptember 30-i beadási határidővel kiírt TÉR_KÖZ pályázaton.

 Az Európa Belvárosa Program Józsefváros egyik legnagyobb városrehabilitációs programja, amely több egyszerű városszépítésnél: a szemmel látható fejlesztések mellett párhuzamosan vált ismét Pest kulturális és tudományos központjává a Palotanegyed. A képviselő-testület június 2-i döntésének köszönhetően – sikeres pályázati elbírálás esetén – már a harmadik ütemmel folytatódhatnak a közterületek és a társasházak megújításai, valamint a közösségépítő és vállalkozásélénkítő programok.

Egry Attila alpolgármester lapunknak elmondta: sikeres pályázat esetén az önkormányzat szeretné folytatni a társasházi programot is, amely esetében a Palotanegyed teljes területéről pályázhatnak majd a lakóközösségek. Az önkormányzat még július hónapban felkeresi a közös képviselőket, mivel azoknak a társasházaknak, amelyek részt szeretnének venni a programban, közgyűlési határozat birtokában kell eljuttatniuk pályázatukat az önkormányzat számára.

  

Egry Attila hozzátette: a kiírással összhangban előnyt élveznének azok a társasházi pályamunkák, amelyek a városkép és a városi környezet javítását, az épített, természeti és kulturális örökség, valamint a helyi identitás megőrzését, megújítását és ezáltal az érintett városrészek vonzerejének növelését célozzák.

Folytatódnak a felújítások
Az Európa Belvárosa Program III. a korábbi elemek megtartásával és bővítésével tervez. A közterület-fejlesztési program keretében az önkormányzat a Szentkirályi, a Puskin, a Trefort és a Rökk Szilárd utcát, valamint a Bródy Sándor utca még fel nem újított – Vas utca és Pollack Mihály tér közötti – szakaszát tervezi megújítani.

A pályázat ismét számít a helyi civil szervezetek és közösségek segítségére a közösségépítő és identitáserősítő programok tervezése és végrehajtása kapcsán. Az Európa Belvárosa Program egyik fő célja a helyi gazdasági élet fellendítése, a vállalkozások segítése. Ennek eredményeképpen született meg a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ is, ahol sikeres inkubációs programok indultak el.

A pályázat keretében az érintett szakemberek bevonásával szeretnék megvizsgálni, hogy a kihasználatlan önkormányzati helyiségek milyen feltételekkel vonhatók be a programba, továbbá hogyan lehetne ezeket újabb vállalkozások számára is vonzóan hasznosítani.

Korábbi fejlesztések
Az előző ütemben mintegy 622 millió forintból megújult a Gutenberg tér és a Bródy Sándor utca egy szakasza, 22 társasház kisebb-nagyobb volumenű felújítása valósult meg, a Pollack Mihály téren növényeket és utcabútorokat helyeztek el, továbbá kutyafuttatót alakítottak ki a Gyulai Pál utcában.
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület bevonásával a ,,Mi büszke Bródy Sándor utcaiak’’ és a ,,Megélt történelem’’ programelem keretében mozgatták meg a városrész lakóit, illetve több lakossági rendezvényt is szerveztek. Új elemként indult el a Kortárs Galéria Negyed Program, melynek keretében négy önkormányzati helyiséget újítanak fel, ahol a tervek szerint már ősszel megnyílnak a kiállítótermek.

 

 

Az eredeti cikk az alábbi linken elérhető:

http://www.europabelvarosa.hu/cikk/folytatodhat_az_europa_belvarosa_program