Végéhez közeledik az Újhegyi sétány felújítása

2016. 01. 07. – kobanya.info

 

A kerület jelenlegi legnagyobb beruházása a végéhez közeledik: az Újhegyi sétány hosszában jól járható, keresztirányban két-két helyen lehet átmenni a lakótelep mindkét oldaláról.

A sétány üzletei előtt már lerakták a végleges a burkolatot, azokba zavartalan a bejutás, azonban egy kicsit még várni kell a posta melletti lépcsőre, amely várhatóan január végére készül el. A közösségi ház szomszédságában épülő Újhegyi Könyvtár épületének műszaki átadása január 12-én lesz.

Néhány helyen még sajnos hiányzik a díszburkolat, mint például az Éltes Mátyás iskola bejárata előtt. Ennek az az oka, hogy az internetszolgáltató cég az időjárás miatt nem tudta a fénykábeleket a végleges helyére tenni. Amint az időjárás lehetővé teszi, és a kivitelező a sétány teljes szélességében befejezi a burkolást, a közvilágítást is bekapcsolják. Erre várhatóan január második felében kerül sor.

Annak ellenére, hogy a sétányt már lehet használni, az még mindig építési terület, tehát mindenki fokozottan figyeljen, óvatosan közlekedjen, hiszen ott vannak még az építési anyagok, vezetékek, mint ahogy – az időjárástól függően – az út csúszik, valamint esetenként sáros is.

A kivitelező cég köszöni a megértést, most már tényleg csak néhány hét türelmet kérnek!

 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Forrás: Pro-koord

Az eredeti cikk az alábbi linken elérhető:

http://www.kobanya.info/index.php/kozelet/item/11928-v%C3%A9g%C3%A9hez-k%C3%B6zeledik-az-%C3%BAjhegyi-s%C3%A9t%C3%A1ny-fel%C3%BAj%C3%ADt%C3%A1sa